Felsőbb algebra
A. G. Kuros, А. Г. Курош
Hungarian translation of "Kurs vyssei algebry". Translator: Pollák György.
Egyetemi matematikaoktatásunkban az algebra oktatása jelentős helyet kap, ami összhangban van e tudományágnak a matematika egészén belül elfoglalt helyével. Indokolt tehát az a törekvés, hogy az algebra tanulmányozását a lehetőségekhez mérten elősegítsük. Ezt szolgálja a jelen könyvnek – a Szovjetunió egyetemei és tanárképző főiskolái algebratankönyvének – magyar nyelven történő kiadása.
A fordítás az eredetinek 1959-ben megjelent hatodik kiadása alapján készült, helyet kaptak azonban benne egyes paragrafusok a lényegesen eltérő korábbi kiadásokból is, így a fizikai alkalmazásai miatt jelentős Hurwitz-tétel (42. §), valamint Frobenius tétele, amely a komplex számok és a kvaterniók kitüntetett szerepét világítja meg (I. függelék). Szükségesnek mutatkozott ezenkívül egy kombinatorikai alapismereteket tartalmazó rövid függelékkel kibővíteni a könyvet, ami lehetővé teszi a benne foglalt anyag megértését csupán a középiskolában megszerezhető ismeretekre támaszkodva.
A könyv felöleli a magyar tudományegyetemek matematika-tanárszakos és matematikushallgatói által az első két félévben elsajátítandó algebrai ismereteket, valamint a további félévek algebraanyagának tekintélyes részét. Bizonyára számottevő segítséget fog tehát nyújtani az említett hallgatóknak és mindazoknak, akik az algebra iránt akár önmagáért, akár pedig a matematika más ágaiban játszott szerepe folytán érdeklődnek.

种类:
年:
1978
出版社:
Tankönykiadó
语言:
hungarian
页:
476
ISBN 10:
9631729869
ISBN 13:
9789631729863
文件:
PDF, 25.24 MB
IPFS:
,
hungarian, 1978